Én-üzenet

2017.nov.30.
Írta: osviki Szólj hozzá!

Fenntartom, nem tartom?

Egy beszélgetés kapcsán sokat gondolkozom tegnap óta azon, mit gondolok arról, hogy az orvos és/vagy szülésznő választással mi nők tartjuk fenn a rossz rendszert. Tudok-e erről mást gondolni aktivistaként és várandós nőként?
Pont pár napja írtam, hogy magam is “megvásároltam” korábban a biztonságom, ami lehetett volna hamis ígéret, testi-lelki ártalmakkal, akár pont a választott és megfizetett kísérőim túlbiztosításra való törekvése miatt. Tudom, hogy lehet ügyeletben szülni, és hiszek abban, hogy akkor valósul majd meg a pozitív változás, ha bárki, bárhol szül ügyeletben Magyarországon, az megerősítő élménnyel távozik, a legjobb gyakorlatokat, az anya-és bababarát ellátást és a tiszteletteljes támogatást megtapasztalva. Akkor készen leszünk. Egyetértek azzal, hogy a rendszerben megjelenő, a szülészeti erőszakot rendszerszinten fenntartó, előidéző elemek közül nagyon fontos az információhoz való hozzáférhetetlenség, a kiszámíthatatlanság és a hálapénz-illetve fogadott orvos, szülésznő rendszer. De nem tudom, ki akarom-e ezt kerülni most anyaként? 

Nagyon fontosnak tartom, hogy tettekre bíztassuk egymást, erőt adjunk ahhoz, hogy belső biztonságunk legyen nem odaadni a kisbabáinkat, ha ok nélkül elvinnék, legyen erőnk nem lefeküdni a kitoláshoz, ha nem akarunk, tudjunk benyitni a párunkhoz apaként a szülőszobára, vagy épp a csecsemőosztályra a gyerekünkért, ha nem engednek be. Adjunk erőt egymásnak a kérdezéshez, nemet mondáshoz, visszajelzéshez, önrendelkezéshez.

Tovább

Valami meghalt bennem

Júniusban ezt írtam az oldalunkra:

"Újabb vetélés történet érkezett.
A sajátom. "

Azóta újra egy kisbaba növekszik bennem. Itt az ideje, hogy ide is felkerüljön a meg nem született testvérének története, ahogy akkor megírtam.

 "Sokat jár ez a mondat a fejemben, hogy
" Valami meghalt bennem." . Most az egyszer tényleg szó szerint érthetem, hogy meghalt bennem valaki.
Ő, aki meg sem született, de megfogant, amit most kivételesen nagyon korán megéreztem. Megérkezett belém és együtt éltünk majdnem két hónapig.
Egy teljes várandósságnak töredék része ez a 8-9 hét, de nap, mint nap megélve hosszú kapcsolat. Volt közös múltunk, és volt sok tervem veled, és persze a nővéreidnek is, kistesó.
Ébrény, ahogy írtak rólad az ultrahang leletben. Én nem lettem iktatva Viki helyett gravidaként, adtam időt magamnak, hogy jelentkezzem a "terhesgondozásra" .

Te, kedves kisbabám, életben voltál még két hosszú hétig, miután azt az ijesztő vérzést tapasztaltam. Nap, mint nap, csak egy kicsi vérzés, ami lehet normális, de hiába az ultrahangon mutatott szívhang, a megnyugtató jel, sok ez a két hét nekem. Sok az agyalás is, hogy kihez menjek. Nekem most nincs erőm várakozni, magyarázkodni, hogy miért nincs még kiskönyvem, orvosom, azt akarom, hogy kedvesen fogadjanak, és az " így szoktuk" rutinjával sem akarok találkozni.

Aggasztó ez a fáradság, feszültség és a fájdalom a hasban. Nincs ez így rendben.
És tényleg nincs, mert harmadszorra már nem dobog a szived. Gondoltam.
Azt kérdezik, hol csináltatom meg..??
Azt hiszem, sehol, nekik azt mondom, még átgondolom, köszönöm.
Művi befejezés..
Én nem akarom, hogy elaltassanak, a testembe nyúljanak. Megértem, ha más így dönt, de én ettől most rettegek.
Mivel ez nem egy vidám történet, most igazán fontos nekem, hogy méltón történjen az én testemmel, az én kisbabámmal, az én döntésemmel, amihez ti segítettetek.
Ti, ti kedves nők, lányok, akik a történetetek adtátok. Szavakat, emlékeket arról, milyen volt nektek elvetélni. Ez alatt a két hónap alatt is érkezett többetektől.
Írtatok arról, milyen volt, ha kórházban fejezték be, milyen volt, ha otthon vártátok a tisztulást. Milyen volt, ha dönthettetek, milyen volt, ha nem volt választásotok. Milyen volt, ha jól támogattak, és milyen volt, ha nem.

Tovább

Szerencsétől és kiváltságoktól vakon..

#rosrev
#masallapotot

Mindjárt éjfél. Ma a szülészeti erőszak áldozataira emlékeztünk világszerte, így mi kerekasztalt tartottunk a témában. Holnap van Kami szülinapja. Most vagyok a két fontos nap határán. Kicsit így, kicsit úgy.
Ma valami olyasmit mondtam, hogy a szerencsétől és kiváltságos helyzetemtől vakon és naívan szemléltem sokáig a szülést. Nem hittem, hogy létezik erőszak a születés körül.
Holnap ünneplünk valaki kedveset, aki szépen, kórházi körülményekhez képest háborítatlanul született, míg engem türelemmel, figyelemmel vettek körül.

1917256_182567417751_5974797_n.jpg
Miért mondom, hogy szerencsétől és kiváltságaimtól vakon?
Mert van olyan gyerekem, aki olyan gyorsan született, hogy nem volt idő belenyúlni a folyamatba. Kiváltság, hogy Budapesten, kórházak, tanfolyamok, szakemberek és információ bőségében tobzódva készülhettem, kiváltság, hogy volt választásom, időm, pénzem megteremteni a biztonságos burkot, hogy jó ellátást kapjak.
Hatalmas szerencse, hogy a pénzemért tényleg azt is kaptam.

Tovább

egy anya és a kisfia, meg a sámli az ágy mellett

Egy éve írta egy kedves barátnőm, de azóta sem veszített aktualitásából. 

Olvassátok, és sajnálat helyett tegyünk azért, hogy minél több szakember kezelje partnerként azokat az anyákat, apákat, akik ebbe az embert próbáló helyzetbe kerültek a kicsi babáikkal együtt!

"Nem minden anyanak adatik meg, hogy egeszseges gyereke szulessen. Az en babam sem az. Eddigi rovidke eletenek haromnegyedet 5 kulonbozo korhazban toltotte/toltottuk. Most is ott vagyunk. Nem vagyok ezzel egyedul, sokkal tobben vagyunk, mint azt a normalis hetkoznapokat elo ember kepzelne. Nem joszantunkbol vagyunk itt, nem unalombol, nem nyaralni jottunk. Nem konnyu. Se fizikailag, se lelkileg. Vegignezni azt, hogy a gyereked nap, mint nap kuzd az eleteert, a gyogyulasert... Nem erti mi tortenik vele, miert van itt, miert nem lehet anya karjaiban, miert okoznak neki fajdalmat es nem erti, hogy anya miert nem vedi meg... DE kuzd, mert ezt diktalja az osztone. Mi anyak meg csak abbol tudunk erot meriteni, hogy a gyerek nem adja fel. Egyszer majdcsak vege lesz a megprobaltatasoknak, bar ezt nehez elkepzelni. Es mindamellett, hogy fel kell adnunk az eletunket, az almainkat, bekoltozni egy korhazba napokra-hetekre nagyon nehez. Otthagyni az otthonodat, a parodat, sokaknak az idosebb gyerekuket... mindened... ujra es ujra becsomagolni a borondodet... nem kivanom senkinek. 

Tovább

A Gellért..

 Budapestiként egyszerre ismerős, mégis ismeretlen épület számomra a Gellért Szálló. Mivel csak pár utcával lakom arrébb, kicsi az esélye, hogy szállóvendégként lépek majd be egyszer, de most tettem egy gyors kitérőt bent, ha már van pár gyerekem, akivel elmehetek az adventi vasútmodell kiállításra.

 ( A vonatokról sajnos egy szót sem fogok szólni, ezért előre is elnézést!)

 

image_6.jpg

image_11.jpg

Tovább
Címkék: gellért

Roses revolution

Érdekel, hogy hogyan szülünk mostanság? Vagy épp unod már a témát? De te tudod, hogyan születtél? Az anyukádat már megkérdezted, hogy érezte magát szülés közben? Mind születtünk, és sokunknak született gyermeke, mégis egy hatalmas lyuk van annak a sok szónak és gondolatnak a helyén, amiknek ezt a témát kéne körüljárniuk. Vannak ehelyett titkok és szépítések, meg nem osztott fájdalmak, tanulópénzként szült elsőszülöttek, részben a "legyen egy jó szülésem" vágyból foganó többedikek, frusztráció, poszttraumás stressz, bűntudat és egy hamis kép arról, hogy milyen szülni.

name_it_each_woman_is_a_rose.jpg
Hallottál már a szülészeti erőszakról?

Én a jó gyakorlatból szeretek kiindulni, de hamarosan itt van november 25., a „Rózsák Forradalmának” napja, mely a 16 akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen keretén belül a szülészeti erőszakra hívja fel a figyelmet. A szülészeti erőszakban nehéz jót találni. Az egyetlen, amit tehetünk, ha keressük a beavatkozási pontokat és a változtatás lehetőségét.

 

Amikor a szülészeti erőszak szót először hallottam, már túl voltam a három kellemes szülésemen, az ezekre való felkészülésen, a dúlaképzésemen, az egyetemi képzéseimen és az azt megelőző oktatáson, 30 év női léten, és azt gondoltam, hogy na, ez az a szóhasználat, ami tényleg túlzás, akik kimondják, azok fanatikusak, túlságosan bevonódtak, elborult aktivisták. Nem telt el sok idő, és a tapasztalás helyre tette a gondolatot. Ma már határozottan az a véleményem, hogy a szülészeti erőszak létezik. Jelen van az egyénre és a társadalomra gyakorolt összes negatív hatásával együtt. Ezek közül az egyik legfájdalmasabb az, hogy a szülészeti erőszak szinte mindig magával hozza a gyerekeink legmagasabb egészséghez való jogának csorbítását, mert így az ő életkezdetük sem optimális. A bababarátság az anyabarátsággal kezdődik!

Tovább

Hosszan szoptatni

Jó rég volt már, amikor a gyerekeimmel együtt belecsöppentem egy interjú helyzetbe, melynek során a szoptatásról kellett anyai tapasztalataimat megosztanom. A véletlen úgy hozta, hogy a napokban többekkel szóba került a téma, így elővettem. A műsor készítői akkor egy átlagos szoptató anyát kerestek, ehelyett belém botlottak, aki  épp két gyerekét, köztük egy négy évest is szoptatta. Számomra nagy nehézséget jelentett, hogy köz előtt kelett beszélnem olyasvalamiről, amiről bár határozott és markáns szakmai véleményem volt, de a magánemberként folytatott saját gyakorlatomat megtartottam családunk intim körében. Nem véletlenül.

Azóta a "túlkorosom"  már elválasztódott, de a téma vissza-visszaköszön. 

Az eredeti bejegyzésem születése óta eltelt másfél év, és az elmúlt hetekben olyan anyákat értek megalázó, megbélyegző és ostoba ítéletek, akik nem ilyen "szélsőséges" gyakorlatot folytatnak mint én, hanem kicsiny, pár hónapos babáikat gondozzák szeretettel, hozzáértéssel, nemzetközi ajánlások mentén, legjobb anyai tudásuk szerint.

Támogatást és elfogadást érdemelnek, tegyünk a verbális  bántalmazásuk ellen!

Minden szülőnek kijár a feltételezés, hogy kompetens anyja és apja a gyerekének. Lehetőleg csak akkor véleményezzük  a szülői viselkedését, ha erre kifejezetten megkér. 

Akkor azt írtam, hogy nem helyeslést, hanem elfogadást kérek. Ekkor talán nem voltam teljesen őszinte. Jól esik ám az a pozitív megerősítés!

Hiszem, hogy az elfogadás feltétele, hogy információt adjunk, és kimondjuk, hogy létezik ez a jelenség. A láttatás még mindig fontos célom. Tehetünk azért, hogy láthatóvá tegyük, hogy vannak olyan családok, nem is kevesen, ahol a gyerekek 2-3-4-5 évesen még nem választódnak el. Szoptatjuk a 3-4-5-akárhány éves gyerekeinket, akik ezt egyszer abbahagyják, és e pont előtt, és ezután is pont olyan gyerekek, mint a többiek. Sokfélék. Ahogy mi is ugyanolyan anyák és apák vagyunk mint a többi, ilyenek is, olyanok is, nem lettünk ettől többek, jobbak, de nem is vagyunk perverzek, fanatikusak, beteg lelkűek. Nem kell mindenkinek így csinálni, nem elvárás, a mi családi rendszerünk így állt össze. 

Látva, hallva és tapasztalva azt, hogy mit tud kiváltani sokakból az a közlés, hogy egy ekkora gyereket még szoptat az ember, gyűlik bennem a feszültség, hogy változtassunk ezen. Én elfogadó vagyok a nem szoptatókkal, hamar elválasztókkal. Fellépek a tápszert adó szülők minősítése ellen, és nem szoptatásban mérem a jó anyaságot, de tapasztaltam értetlenséget, hülye kérdéseket, előítéletet, negatív minősítést, riogatást, ostobaságot, és mérhetetlen indulatot azokkal szemben, akik (évekig) szoptatnak. Még ha biztos is vagyok magamban, fárasztó, frusztráló ezt látni. Szülőként felelősnek érzem magam a hasonló úton járókért, és szeretnék tenni azért, hogy az utánam jövőknek egyszerűbb legyen. A láttatás ellen hat , hogy a pár éves kisgyerek szoptatása nem látványos, és nem a köz előtt zajlik. Egyszerűen nem látszik. Nem tudod a gyerekeid ovistársairól, ha esetleg még anyamellen alszanak el. Tapasztalatom szerint fel sem merül ez az emberekben.Teljesen tipikus, hogy már a két éves gyerekét  szoptató anya is arról ír, hogy kritizálják, elbizonytalanítják, pedig a kétszer olyan idősek között is van, aki épp csak elválasztódik.

Tovább
Címkék: szoptatás

‪#‎anyukámhete‬

Mommynity. Egy jó kis oldal a facebookon, amit szeretek olvasgatni, mert a Mommynity..

"Egy olyan anyaközösség, ami az elfogadásra épül.
Ahol senki sem tökéletes. 
Ahol senki sem kritizál. 
Ahol senki sem okoskodik.  
Tanács csak kérésre érkezik. 
Ahol valódi anyák a valódi arcukat mutatják. 
...."

Mindezzel nagyon szívesen azonosulok én is.

Egy hétig írásaikat az anyukáiknak ajánlották, amihez nagy kedvem lett nekem is.  Íme, az eredmény:

‪#‎anyákhete‬ - avagy mit írnék, ha az anyukámnak ajánlanék egy írást.

 

11154842_10153165860597752_7404375083824022444_o.jpg

 

Tovább

A lángos, a tulipán és az utálat


Minap kislányaimmal lángost ettünk a Fény utcai piacon, a padon ülve, a főbejáratnál. Szerda délelőtt, napsütés, az én két kedves arcú gyerekem, cukiság faktor, két sajtos tejfölös lángos műanyagtálcán, retro feeling. Úgy tűnik, ennyi pont elég a felhajtáshoz. Piacon lenni jó, az embereket nézni jó, a Fény utcai piac üldögélős hangulatát mindig is szerettem. Sokan megnéztek minket, persze többnyire az idősek voltak oda a látványér. Sokszor szólítanak meg máskor is, rengetegszer kapunk kedves szavakat, de ez a lángosos figura az igazán ütős, ez most kiderült. Megállt egy bácsi, kötelező körök, szavak, mosolyok. Persze dicsérte a lányokat, az étvágyukat, a lángost. Nem volt kellemetlen, a lányok is kedvesen fogadták. Jó kedélyű, hetvenes éveiben járó nagypapa, öt unokával. Gratulációk, a “férjemnek” is, többszöri elbúcsúzás, de csak nem akart elindulni. Én nagyra becsülöm, ha megszólítanak, kiváncsi is vagyok mindenkire, és jó érzés kedvesnek lenni egy idegennel. Megbeszéltük, hogy az egészség és a humor a legfontosabb, és meghallgattam egy érdekes történetet az emberi természetről. Néha hozzám szólt, néha a lányokhoz, nem nagyon sikerült hazaindulnia. Mozdult a lába,villant a szem, és jött az újabb megosztandó gondolat. Néha komolyan elgondolkoztam, hogy kiöregedett humoristával van-e dolgom. Csatlakozott egy néni is,idősebbnek tűnő, de erős, tiszta tekintetű asszony. Ő is beállt csodálni a lángost evő gyerekeimet, már együtt csevegtek/tünk. Ilyenkor tisztán érezhető, hogy mennyi örömöt okoz pusztán az, ha egy gyerekre néznek. Nyilván egy idős embernél erre rárakódik a saját gyerekek, unokák, és a velük megélt idő emléke. Mi meg bírjuk, néha ajándék, néha teher, bár tudom, hogy lehetne bármelyik másik anyuka, és bármelyik másik két gyerek. Szóval egyre magasabban szálltunk, öröm, fiatalság, kedvesség, lángos. Szeretet, odafordulás, bölcsesség, kor. A bácsi mondta a néninek, hogy Szophoklész is megmondta már, hogy “Sok van, mi csodálatos, De az embernél nincs semmi csodálatosabb”, és nézik a lányaimat. Megkapó pillanat, a néniben is elindítja a gondolatot, hogy ezek után, hogy mondhatja azt valaki, hogy nincs Isten, hiszen nézzük meg a sok virágot, mennyi szín, mennyi forma. Épp ezt csodálta idefelé jövet a virágosoknál. Szeretem az időseket, szeretem a világ apró szépségeit észrevenni, tudatos jelenlét, a pillanat öröme. Imponál, ha Szophoklészről beszélgetünk lángosozás közben idegenekkel, és kedves a szívemnek, ha azt látom, hogy a városi térben is van mód ismeretlenül is összekapcsolódni… Mélységesen elszomorít (?), ami ezután jött…

Tovább