egy anya és a kisfia, meg a sámli az ágy mellett

Egy éve írta egy kedves barátnőm, de azóta sem veszített aktualitásából. 

Olvassátok, és sajnálat helyett tegyünk azért, hogy minél több szakember kezelje partnerként azokat az anyákat, apákat, akik ebbe az embert próbáló helyzetbe kerültek a kicsi babáikkal együtt!

"Nem minden anyanak adatik meg, hogy egeszseges gyereke szulessen. Az en babam sem az. Eddigi rovidke eletenek haromnegyedet 5 kulonbozo korhazban toltotte/toltottuk. Most is ott vagyunk. Nem vagyok ezzel egyedul, sokkal tobben vagyunk, mint azt a normalis hetkoznapokat elo ember kepzelne. Nem joszantunkbol vagyunk itt, nem unalombol, nem nyaralni jottunk. Nem konnyu. Se fizikailag, se lelkileg. Vegignezni azt, hogy a gyereked nap, mint nap kuzd az eleteert, a gyogyulasert... Nem erti mi tortenik vele, miert van itt, miert nem lehet anya karjaiban, miert okoznak neki fajdalmat es nem erti, hogy anya miert nem vedi meg... DE kuzd, mert ezt diktalja az osztone. Mi anyak meg csak abbol tudunk erot meriteni, hogy a gyerek nem adja fel. Egyszer majdcsak vege lesz a megprobaltatasoknak, bar ezt nehez elkepzelni. Es mindamellett, hogy fel kell adnunk az eletunket, az almainkat, bekoltozni egy korhazba napokra-hetekre nagyon nehez. Otthagyni az otthonodat, a parodat, sokaknak az idosebb gyerekuket... mindened... ujra es ujra becsomagolni a borondodet... nem kivanom senkinek. 


Es nem eleg, hogy vegig kell harcolni a betegsege(ke)t, az egyedulletet, sokszor a korhazi dolgozok csak megjobban megkeseritik az eletedet. Minden nap egy ujabb harc veluk is. Nem mindenki nehez eset, de most mar, par honapos tapasztalattal a hatam mogott sajnos kijelenthetem, sokszor veluk szembeszallni vagy akar csak megprobalni megyegyezni nehezebb, mint gondolnank. Legtobbjuk nem rosszindulatbol kotozkodik, de sajnos talalkoztam mar sok megkeseredett sotet lelkuvel is, aki ugyan jol vegezte a dolgat, a gyerekeket hatalmas szeretettel latta el, de velunk, anyakkal a legtobb nem tud mit kezdeni. Utban vagyunk nekik, zavarjuk oket a puszta jelenletunkkel, a kerdeseinkkel. Pedig nekunk nincs masra szuksegunk, mint, hogy HAGYJANAK MINKET BEKEN! Hogy ne szoljanak bele mindenbe. Hogy ne szoljanak bele, hogy mikor, meddig es hogyan ringatom olben a gyerekemet. Hogy ne nezzenek ram furcsan, amiert en nem hasznalok popsikenocsot vagy babafurdetot. Hogy ne akarjak megmagyarazni, hogy a CSAK szoptatott 3,5 honapos babamnak szuksege van folyadekpotlasra(???!!!) ezert adjak neki cukrozott, korhazi teat. Hogy ne szoljanak ram, ha szoptatas kozben simogatom a gyerek hatat(???!!!). Es ne kelljen veluk minden apro csepro dolog miatt vitatkozni es az igazamat bizonygatni. Mert, ha mar nem elhetjuk ugy az eletunket, ahogy azt elterveztuk es megalmodtuk magunknak, legalabb tehessuk a "dolgunkat" ugy es ahogy mi akarjuk. Megegyszer mondom, nem babusgatast kerunk mi, korhazban "elo" anyak, hanem a korulmenyekhez kepest a legnagyobb nyugalmat. Hogy csak arra kelljen forditanunk az energiankat, amire tenyleg kell. Es ne kelljen pitianer, erthetetlen csatakat vivnunk nap mint nap csak azert, mert valakinek masok az elkepzelesei a gyereknevelesrol...vagy "mert a hazirend".... vagy "mert ez igy szokas". Hat jelentem, nalam az a szokas, amit, es ahogy en csinalok...teszek a korhazi szokasokra es oszinten, teszek a hazirendre is. Mert milyen hazirend az, ami nem engedi, hogy bemenj a gyerekedhez, ha sir, pusztan azert, mert most epp csendespiheno (???!!!) van, anyuka nem mehet be. Vagy milyen hazirend az, ami kimondja, hogy ekkor vagy akkor lehet csak etetni a babat. Az, hogy tatog es uvolt, mert ehes, az nem baj, meg nincs ido, maskor meg ebresszem fel, mert ido van. Hat jelentem, velem emberere talalt eddig minden apolo, aki beprobalkozott, holmi irott vagy iratlan korhazi szaballyal. Mert en ugy es akkor etetek, ugy es akkor ringatok, ugy es akkor simogatok, ahogy es amikor en akarok. Mert a gyerek az enyem. Kinozzak ot eleget, nem engedem, hogy kioljek a belem vettet bizalmat. En vitatkoztam, veszekedtem, kiabaltam mar noverrel, orvossal, professzorral... mert ugy bantak velem vagy mert a gyerekem es kozem akartak allni. Gondolom sokan nem szeretnek, es pezsgot bontottak, mikor elhagytuk az intezmenyt... De en csak a legjobbat akarom a gyerekemnek. Nem ijedek meg attol, hogy kinek mi van kiirva a nevtablajara, mert az enyemen az all ANYA. Es a fiamert akar az eletemet is! Jo lenne, ha csak fele annyire lenne harcias minden anyuka, mint en, mert azzal, hogy a legtobben csak bologatnak es beletorodnek, nem fog megvaltozni semmi. Igy mi mindig csak utban leszunk. Minket mindig csak felre fognak tolni. Pedig a mi dolgunk "csak" a gyerekunk...
Szoval kedves es nemkedves apolok es apolonok, orvosok es professzorok, gyogytornaszok es tanulok, betegtologatok, takaritonok es portasok, es mindenki, aki a korhazakban dolgozik! Az olyan kijelentesek, hogy "majd ezt is tuleli", "ne aggodjon, hamar elfelejti", "miert sirsz baba ez mar nem is faj", "a nehezen mar tul van", vagy az "anyuka, amig a baba alszik, maga is mehetne pihenni, nem kell allandoan az agy mellett uldogelni","nem o lesz az elso, aki ezzel el","neki is lehet teljes elete" kijelentesek minket, anyakat nem nyugtatnak meg. Ertsek meg, mi gyaszoluk es kivetel nelkul (ha nem is vallja be mindenki), magunkat okoljuk. Ki ezert, ki azert. Mert nem ugy tortentek a dolgok, ahogyan azt mi megalmodtuk. Nem kell minket szanni vagy sajnalni. Csak elfogadni a banatunkat es partnerkent kezelni minket. Legtobben nem panaszkodunk, csak sodrodunk az arral es az esemenyekkel. Mert nem tehetunk mast. 
Es amikor a gyerek korhazi agya mellett kuporgunk napi 24 orat egy samlin, amikor a szivunk percenkent torik aprobbnal aprobb darabokra, mi akkor probaljuk ujra megalmodni azt, amit mar reg elveszitettunk."