Fenntartom, nem tartom?

Egy beszélgetés kapcsán sokat gondolkozom tegnap óta azon, mit gondolok arról, hogy az orvos és/vagy szülésznő választással mi nők tartjuk fenn a rossz rendszert. Tudok-e erről mást gondolni aktivistaként és várandós nőként?
Pont pár napja írtam, hogy magam is “megvásároltam” korábban a biztonságom, ami lehetett volna hamis ígéret, testi-lelki ártalmakkal, akár pont a választott és megfizetett kísérőim túlbiztosításra való törekvése miatt. Tudom, hogy lehet ügyeletben szülni, és hiszek abban, hogy akkor valósul majd meg a pozitív változás, ha bárki, bárhol szül ügyeletben Magyarországon, az megerősítő élménnyel távozik, a legjobb gyakorlatokat, az anya-és bababarát ellátást és a tiszteletteljes támogatást megtapasztalva. Akkor készen leszünk. Egyetértek azzal, hogy a rendszerben megjelenő, a szülészeti erőszakot rendszerszinten fenntartó, előidéző elemek közül nagyon fontos az információhoz való hozzáférhetetlenség, a kiszámíthatatlanság és a hálapénz-illetve fogadott orvos, szülésznő rendszer. De nem tudom, ki akarom-e ezt kerülni most anyaként? 

Nagyon fontosnak tartom, hogy tettekre bíztassuk egymást, erőt adjunk ahhoz, hogy belső biztonságunk legyen nem odaadni a kisbabáinkat, ha ok nélkül elvinnék, legyen erőnk nem lefeküdni a kitoláshoz, ha nem akarunk, tudjunk benyitni a párunkhoz apaként a szülőszobára, vagy épp a csecsemőosztályra a gyerekünkért, ha nem engednek be. Adjunk erőt egymásnak a kérdezéshez, nemet mondáshoz, visszajelzéshez, önrendelkezéshez.

Kérdésként sokszor felmerül, mi lenne, ha nem adnánk több pénzt fogadott szakembereknek, mi lenne, ha emellett a hálapénz is eltűnne a szülészetből? Javaslatként pedig azt olvastam, hogy ne adjak, menjek be csak a vajúdás végére, irassam alá a szülési tervem, hogy pont úgy akarom, hivatkozzam a jogaimra, szüljek ügyeletben. Az ötlet nem rossz, és valóban vannak gyönyörű, ügyeti szüléstörténetek. Az egészségügyi törvényt is kívülről tudom.
Mindemellett azt nagyon nehezen tolerálom, ha elvárás szinten jelenik meg bármi a (változást akaró) nők felé, hiszen az egyik oldalon valóban egy torz rendszert változtatnánk meg ezzel, de a másik oldalon intim életeseményeink lehető legjobb alakulását akarjuk biztosítani egy kiismerhetetlen közegben nap, mint nap. Mindeközben pedig egy adott gyereket csak egyszer tudunk megszülni. Most épp pont húsba vágó kérdés nekem is, hogy hol, kivel szüljek, ha bármiért nem szülhetek otthon, és nagyon vágyom a nyugalomra, békére, engem döntéseimben harc nélkül támogató kísérőkre.
A családon belüli erőszak áldozatai számára sem megoldás, ha valaki a valós helyzetre, életveszélyre, kiszolgáltatottságra vakon annyit mondd, hogy állj ki magadért, legye erőd, ezt-azt megtenni magadért és a gyerekeidért. Nem lehet egyetlen helyes útként előírni, hogy “ menj be későn, és szülj ügyeletben”. Ez a megoldás nincs tekintettel a valóságra, az egyéni preferenciákra, választásokra, személyes múltra, lelki alkatra. Ugyanolyan háborító tényező tud ez a nyomás lenni. Az ügyeletben szülés nem veszi figyelembe, hogy van, akinek kiemelkedően fontos, hogy tudja, ki lesz jelen, ismerhesse őt rég, ne ott lássa, hallja, szagolja, érintse először (ugye a vajúdásnál azért elég közel kerülünk egymáshoz), sokszor lényeges szempont, hogy ne legyen senki ismeretlen a szülőszobán. Azt amúgy is tudjuk, hogy a szülésnek jót tesz az ellátás folytonossága, ha minél kevesebb, és lehetőleg ugyanaz az ember kísér minket végig a folyamaton a várandósságtól a gyermekágyig.

Persze instant megoldás otthon szülni, de nem tekinthetünk el attól, hogy hány esetben korlátoznak minket magyar nőket a szabályok. Nem lehet otthon szülni császármetszés után, ahogy faros babát sem. Az intézményen kívüli szülést nem fizeti a TB.

Áldozathibáztatás szagú számonkérni, hogy miért támogatjuk mi nők a fennálló rendszert a pénz dugdosással, szolgáltatások vásárlásával, és azt mondani, hogy a kezedben a változtatás, de vállald az ügyeletben szülés kiszogáltatottságának kockázatát, a testnek, léleknek esetleg potenciálisan ártó gyakorlatot, miközben tudjuk, hogy vannak támogató szakemberek, akikkel tényleg rengeteg megerősítő szülésélmény történik nap, mint nap, akik tényleg tudnak háttérben maradni. Az nem igaz állítás, hogy egy kaptafa minden kórházi szülés választott szakemberrel, nem igaz, hogy mindenképpen bedarál a rendszer, nem igaz, hogy mindenképpen beavatkoznak. Az igaz, hogy gyakran. 

De az is igaz, hogy így meg támogatjuk azt a folyamatot, ami fizetős szolgáltatássá tette az elég jó szülést és a biztonságot. Viszont amíg a kórházi szülésznők, akik normál szülés kísérésére önállóan képesek és képzettek, nem vállalnak, nem vállalhatnak tömegesen önálló gondozást, önálló szüléskísérést (erre pár éve lehetőség lenne) , amíg egy csomóan nem szülhetnek otthon TB támogatottan, amíg ekkora különbség van egyes szülésznők, orvosok és más szülésznők, orvosok szemlélete, kísérése között, amíg nincs országos szakmai irányelv, amíg rettenet a képzés, amíg alulfinanszírozott az egészségügy, addig lesz fogadott orvos, szülésznő rendszer, mert életek múlnak rajta. 

A fogadjunk, ne fogadjunk kísérőt dilemma feloldására fel szokott merülni, hogy a dúlánk majd mellettünk lesz, és kiáll értünk az ügyeletben. Mellettünk lesz valóban, megszakítás nélkül, de nem, nem feladata, nem felelőssége kiállni az anyáért, ennek képzetét kelteni nagy felelősség. A dúla nem arra ad megoldást, hogy pótolja a kiszámíthatóságot az ügyeletben szüléskor.

Konkrét, általános recepteket adni nőknek arról, hogy meddig maradjanak otthon, hogyan, kikkel szüljenek, vetéljenek, szintén nagy felelősség. Nekem épp elég, hogy magamért felelősséget vállaljak, és fontos is számomra, hogy a pozitív változásokért való küzdelemben ne vesszen el annak tudása, hogy minden nő helyzete egyedi, és ezer út van. Beszéljünk a lehetséges megoldásokról sokat, tegyünk több módon a változásért, mondjuk el, hogy nem muszáj kísérőket fogadni, ha fogadtunk, ne fizessünk azért, ha bántottak, ne adjunk pénzt, ha nem voltunk elégedettek, forgassuk fel a rendszert, jelezzünk vissza, de ne úgy, hogy azt gondoljuk, mi tudjuk, hogy kell szülni, hogy kell változtatni,  és aki nem így gondolja, az hibás, cinkos és gyáva.

(Aktivistaként közben pedig azt mondtuk, és tartom is, hogy "hívjuk fel a figyelmet arra, mekkora probléma a szülészeti ellátásban is a hálapénz és arra, hogy az egészségügy finanszírozási, strukturális problémáit, nem oldja meg, hogy nők fizetnek félelemből vagy épp a vélt biztonságukért.
A nőket és családokat kiszolgáltatottá teszi azzal, hogy a szabad intézményválasztás sok helyen csak hálapénzért, „fogadott” orvossal elérhető.
Különösen tisztességtelen és megalázó a nőktől utólag pénzt követelni szülészeti, nőgyógyászati ellátást követően. A legtöbb esetben ilyenkor a nő nincs olyan testi-lelki állapotban, hogy visszautasítsa a jogtalan, alaptalan igényt, szembeszálljon az orvossal, akinek még kezelése alatt áll a kórházban.

Kérjük a Magyar Orvosi Kamarát, hogy járjon el az Etikai kódexének megfelelően.
A "díj" orvosi követelése ellentétes a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexének II. 15. pontjával, mely szerint "Az orvosnak olyan magatartást kell tanúsítania, amely mind a beteget, mind a hozzátartozóját arról győzi meg, hogy az orvosilag szükséges ellátás minősége független minden egyéb juttatástól.
• Minden orvosnak erkölcsi kötelessége, hogy mindent megtegyen a hálapénz visszaszorítása illetve végleges megszüntetése érdekében
• A hálapénz, hálaszolgáltatás az a bármilyen előny és juttatás, amit a beteg vagy hozzátartozója az ellátást követően, utólag, kérés nélkül az orvosnak ad, amennyiben az még közvetve sem befolyásolja az ellátás minőségét.
• A hála kifejezése csak szabad elhatározáson alapulhat
• A hálapénztől élesen el kell különíteni az előre kért, elvárt, felajánlott, vagy elfogadott anyagi juttatást vagy egyéb előnyöket, amely törvénysértő és egyben kirívóan súlyos etikai vétség.")

 

17097782_1911035855782621_9128604482778410008_o.jpg